BP Underground Hip Hop
BP Underground Hip Hop

Megosztom

Bővebben a filmről

Érkezik a budapesti underground hip-hop közeget bemutató dokumentumfilm.

2017 júliusában mutatták be a „BP Underground” című dokumentumfilm sorozat első részét nagy sikerrel a Toldi moziban. Egy zenei fesztiválon, a Rockmaratonon külön színpad viselte a BP Underground nevet. Több európai filmfesztiválon vesz részt azóta is az első rész nagy sikerrel. A Koltay Anna-Turán Eszter alkotópáros most elkészítette a sorozat második epizódját, amely a budapesti hip-hop szcénát mutatja be.

A BP Underground dokumetumfilm sorozat tisztelgés a város underground szubkultúrái előtt. A különböző epizódok célja az adott szcéna kialakulásának és közösségépítő erejének bemutatása. A film a szubkultúra meghatározó figuráin keresztül kalauzolja el a nézőt a legfontosabb zenéktől a közvetített üzenetig, az ikonikus lemezbolttól a kultikus klubig, a kezdetektől indulva, nagy hangsúllyal a ’90-es évek „aranykoráig”, eljutva a 2000-res évekig, végül kicsit a mára is reflektálva.
A BP Underground második része a budapesti underground hip-hop kultúráról szól. Csakúgy, mint az első, hardcore-punk műfajjal foglalkozó film, az új epizód is sajátos képi világgal és sok archív felvétel segítségével idézi meg a stílus születését és virágzását. A film olyan városi csomópontokat érint, mint akár a Filatorigát, a Maszk klub vagy a Kultiplex, felemlegetve olyan bulikat, mint a Fila Rap Jam, a Gimmeshot, illetve a Mikrofonpartik, vagy OSG-k. Bemutatja a színtér fontosabb szereplőit a rapperek, MC-k és DJ-k mellett a graffiti kultúrától a roma hip-hop-on és a női előadókon át a breakesekig bezárólag. Többek között arra keresi a választ, hogy a főváros, mint központ hogyan alakította a szubkultúrát, és milyen átjárás volt a vidéki városok hip-hop arcai és a budapesti közeg között. A BP Underground hip-hop epizódja mint egyfajta korlenyomat, visszahozza a kilencvenes évek életérzését, a nyugati hatások korlátok nélküli beáramlásának korszakát, amikor minden korábbi időnél jobban virágzott a streetkosárlabda, az utcán lógás, a Yo! MTV Raps tv-műsor és a másolt kazetta… Hogyan alakultak ki a műfajban erősen jelen lévő élet-halál szövetségek és mindemellett mi a szerepe a másik jellemző sajátosságnak, az örök versengésnek?! A társadalmi nézőpont is fókuszba kerül: van-e meghatározó szociológiai háttere annak, hogy ki milyen szubkultúrát választott? Kik azok a ma is ismert arcok, akik központi figurák voltak, évtizedekkel később mit gondolnak a gyökereikről és mit vittek magukkal útravalóul? Néhányuknak mit jelent az ismeretlen underground zenészből az országos ismertség? Mit is jelent a hip-hop család tagjának lenni, vajon a zene szeretetén túl ez sokaknál egy életreszóló kötelék? Az afro-amerikai gyökerű műfajnak mi a sajátos magyar íze és vajon mennyire feladata a társadalomkritika? Milyen ma az itthoni hip-hop szubkultúra, van-e létjogosultsága, hangja és ereje a digitális világban? Hol van a határ az underground és a mainstream között, mi a hip-hop üzenete 2018-ban.

Az alkotók különösen hálásak azoknak, akik támogatták a második epizód megvalósítását.

MEGSZÓLALÓK

Baranyai Dániel „Eckü”
Blik Dániel
Busa Pista
Dósa Richárd „Ricsipí”
Dulna Róbert „Zenk aka Zenki Mefisto”
Faragó Krisztián „DJ Quick”
Felcser Máté „RendbenMan”
Györe Győző Tibor „DJ Györemix!”
Haász Balázs „MC Gőz”
Halmosi Szabolcs „Bobakrome”
Havas Patrik „Dj Frequent”
Hornyák Patrícia „Poisy”
Jakab András „AZA”
Jávor Márk „Dj Mango”
Kemon Wesley Thomas „MC Kemon”
Koller László „Qka MC”
Ozsváth Gergely „Mentha”
Mohamed Fatima
Papp Timi
Schmél Csaba „Artoscsaba”
Schrank Doma, Sena Dagadu
Simon Bence „Benski”
Süveg Márk „Saiid”
Szabó Miklós Márton „Miki 357”
Vajgel Zsolt Ádám „Zsolaa”
Závada Péter „Újonc”
Zsiga Balázs „Nos’ Chez aka Turan Khan”

STÁBTAGOK

Rendező: Koltay Anna, Turán Eszter
Producer: Turán Eszter
Co-producer: Nedeczky Dóra, Romwalter Judit, Trepper Viktória
Felvételvezető: Meister Nikolett
Operatőr: Bálint Dániel, Kóródi Dániel
B kamera operatőrök: Géresi Márton, Kovács Claudia, Ben Hyde
Rendező munkatársa: Markovics Balázs
Fővilágosító: Tamus Márton
Hang: Gubinyi Zoltán, Somló Pál, Zándoki Bálint
Vágó: Szvák Antal
Mastering: Deutch Gábor “Anorganik”
Colorist: Bognár Szandra
Utómunka: Studio Lamb
Környei Mihály, Várfoki Zoltán, Kövér András, Fejér Mihály, Poremba Alexandra, Molnár Zsófia Eszter
Grafika: Blik Dániel, Jávorszki Krisztina, Markovics Balázs
Produkciós asszisztens: Erdődy Adrienn, Jávorszki Krisztina

Színes