A szobalány

Mozinet Filmnapok - A szobalány
Korhatár besorolás piktrogram
Ah-ga-ssi
Történelmi
/ 144p
/ 2016
/ f

„Ez a film sokkal tarantinósabb, mint bármi, amit eddig alkottam.” – jegyezte meg Quentin Tarantino azOldboyról, Park Chan­wook koreai rendező korábbi kultfilmjéről. A rendező ezúttal A szobalány című mozival szögez minket a székbe: a fülledt és feszült, egyúttal lenyűgözően látványos mozi még a legedzettebb nézőknek is tartogat meglepetéseket! 

A szobalány az 1930­as évek Koreájában játszódik, a japán megszállás éveiben. Egy pénzéhes szélhámos felbérel egy ifjú zsebtolvajnőt, hogy egy japán úrnő szobalányaként férkőzzön annak a bizalmába, így segítve, hogy a férfi megszerezze a nő pénzét. A különösen csavaros történetben a két gyönyörű nő erotikus fantáziái szépen lassan valóra válnak, és a szerelmi háromszög résztvevőinek választaniuk kell, ki mellé állnak az érdekektől hemzsegő harcban.

Park Chan-wook korábban Berlinben Arany Medvét, Velencében Kis Arany Oroszlánt, Cannes-ban pedig a Zsűri Díját és a Nagydíjat egyaránt elnyerte. Legújabb mozija csavaros erotikus thriller, amellyel ismét a cannes-i versenyprogramban mutatkozott be a világ előtt. A film nemcsak fordulatokban gazdag történetével, de magas művészi színvonalú megvalósításával is felhívta magára a figyelmet, a látványtervezője Vulcan-díjat nyert a fesztiválon.

Rendező: 
Park Chan-Wook
T
Szereplők: 
Jung-woo Ha, Kim Tae-ri | Min-hee Kim, Jin-woong Jo
Forgatókönyv: 
Chung Seo-Kyung, Park Chan-Wook
Bemutatás időpontja: 
2016. december 01
Forgalmazó: 
Mozinet
Készítő országok: 
dél-koreai
Felirat nyelvek: 
magyar
Hetek: 3. hét, 2017-01-19 - 25
10 - 1112 - 1314 - 1516 - 1718 - 1920 - 2122 - 23
A szobalány (f)20:45
10 - 1112 - 1314 - 1516 - 1718 - 1920 - 2122 - 23
A szobalány (f)20:45
10 - 1112 - 1314 - 1516 - 1718 - 1920 - 2122 - 23
A szobalány (f)20:45
10 - 1112 - 1314 - 1516 - 1718 - 1920 - 2122 - 23
Nincs véglegesített vetítési időpont.

A szobalány (f)13:15