Hírek

2014-12-04
LYND // Toldi Live

A Lynd név Kiszner Linda akusztikus hangszereket elektronikával vegyítő dream pop/art pop formációját takarja. Az utazós szólamokkal, és deszaturált mesevilággal fűtött bandának idén jelent meg első EP-je. Az együttes a címadó dalra készített egy mélypesti kajálós klippet kenőmájassal, kürtőskaláccsal, amit nem érdemes éhesen megnézni. A Lynd nemrég olyan jól sikerült A38-as koncertet adott, hogy még az M1 is műsorra tűzte. A zenekart idén beválasztották a Cseh Tamás Programba, aminek köszönhetően jövő nyárig elkészítenek egy velősebb albumot.

2014-10-02
Kedd esti jazz

Nagyon azon vagyunk, hogy kéthetente esténként az előtér megteljen tehetséges és fiatal jazz zenésszel. Éppen ezért október 14-én este - reméljük hagyományt teremtve - el is kezdjük sorozatunkat...

2014-09-22
Premierek októberben

Idén októberben igazán elkényeztetnek a hazai filmforgalmazók. Kezdjük rögtön Ruben Östlund filmjével (Lavina -- Turist), aki általában egyszerre polgárpukkaszt és elgondolkodtat, mindezt olyan természetességel teszi, hogy ennek nyomai agyunkban hetekre megmaradnak.  Ugyanezen a héten még látható lesz egy Dennis Lehane krimi-adaptáció a gyanús férjről, akinek felesége szőrén-szálán eltűnt (Holtodiglan -- Gone Girl), és egy komédia, aminek mondanivalója is van, na meg finom humora.

2014-09-04
nyitóbuli

A Toldi mozi vetítésre alkalmas részei már megnyíltak a közönség előtt. Kávé is kapható, üdítők és sörök úgyszintén. Ám még nem sikerült ezt méltóképpen megünnepelnünk.

A mellékelt képen minden fontos info, a jó hangulat pedig adott lesz aznap este...

2014-08-15
Kinyitottunk...

A Toldi mozi újra várja legkedvesebb közönségét. Bár a kávézóban még jócskán van mit tenni, a mozi már működik. Előreláthatólag szeptember első napjaitól már az egész helyszín összes zuga mindenki rendelkezésére áll.

2014-07-17
A Szivárvány Misszió Alapítvány nyilatkozata

A Szivárvány Misszió Alapítvány a 2014. július 4-én „A Budapest Film Zrt nem adott helyszínt az LMBTQ kiállításnak” címmel megjelent cikk kapcsán a július 10-i a Szivárvány Misszió Alapítvány és a Budapest Film Zrt. képviselői között történt megbeszélés alapján az alábbi nyilatkozatot teszik közzé.

2014-06-23
Bezárunk

De aggodalomra semmi ok. Csak egy kis fazonigazítást kap a Toldi előtere. Tehát: július 14-től, augusztus 13-ig találjatok magatoknak más elfoglaltságot... Tudjuk, hogy nehéz lesz. ;)

2014-05-29
Quentin Tarantino szerint...

Quentin Tarantino szerint a 2013-as év legjobb filmjét üdvözölhetjük a magyar mozikban. A Csúnya, gonosz bácsik (Big Bad Wolves) Izrael legkeresettebb filmes exportterméke napjainkban. Sikerét éjfekete humorának, és a nézőt rabul ejtő cinkosságának köszönheti - nagy valószínűséggel. Hogy a honi közönség mit fog hozzá szólni, majd ezen a héten kiderül...

2014-05-20
Köszönet...

...mindenkinek, aki itt volt a Japán Filmhéten. A rendezvény sikerén felbuzdulva a Japán Alapítvány idén októberre is tervez egy második kiadást, egészen más repertoárral. Reméljük mi adhatunk otthont a fesztiválnak, ti pedig újra eljöttök.