11. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál
-

Megosztom

11. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

Budapest, 2014. november 11-16.

A Verzió Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál a filmek segítségével igyekszik előmozdítani a népek és kultúrák egymás kölcsönös megértését, illetve ráirányítani a nyilvánosság figyelmét az emberi jogi problémákra. A Verzió legfőbb célja, hogy olyan dokumentumfilmeket hozzon el az érdeklődőknek, melyek a nyitott társadalom, a demokrácia, a jogállamiság, tolerancia, a politikai és a kulturális pluralizmus eszméit képviselik.

AZ IDEI PROGRAM AZ ALÁBBI SZEKCIÓKBÓL ÁLL:

Nemzetközi panoráma – válogatás a legfrissebb kreatív dokumentumfilmek legjavából a világ minden tájáról.
Magyar panoráma – emberek, arcok, sorsok - társadalmi körkép Magyarországról.
A Digitális generáció azt vizsgálja, hogyan befolyásolja életünket a digitális fejlődés valamint a korlátlan internet hozzáférés.
Hol a magyar? a világ különböző helyein élő magyarok életét veszi górcső alá.
A Reaktívállampolgár az atomenergia társadalmi költségeit vizsgálja.
A Tiltakozók villámkörkép a világban zajló cenzúra, elnyomás és korrupció ellenes tiltakozásokról.
A Fókuszban India a mai indiai társadalom ellentmondásait tárja fel és kreatív módon használja a filmet a változások előindítására és dokumentálására.
A Helsinki 25 a Magyar Helsinki Bizottság 25. születésnapját ünnepli a migrációról, cenzúráról, etnikai diszkriminációról készült filmekkel és beszélgetésekkel, valamint a kelet-európai rendszerváltás történetének és örökségének megvitatásával.
Verzio DocLab – Workshop filmeseknek, producereknek és a közönség érdeklődő tagjainak arról, hogy milyen az a dokumentumfilm, amely nem csak a hazai közönség figyelmére tarthat igényt, Stefano Tealdi szervezésében és vezetésével.
A DunaDOCK MasterClass sorozat lehetőséget kínál, hogy elmerüljünk a filmkészítés rejtelmeiben olyan díjazott filmesek segítségével, mint Kerekes Péter, Petra Lataster Czisch, Peter Lataster és Gerő Marcell.

Dokumentumfilmek, beszélgetések az emberi jogokról, szakértők, diák-vetítések és még rengeteg izgalmas program idén is, a 11. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, 2014. november 11-től!

A Verzió idén is megmutat, elgondolkodtat, megvitat!
Találkozunk a fesztivál helyszínein 2014. November 11. és 16. között.
Toldi Mozi | Művész Mozi | Cirko-gejzír Filmszínház | Kino | OSA Archívum

www.verzio.org
https://www.facebook.com/verziofilmfest

***

A filmek:

1989
Anders Østergaard & Rácz Erzsébet / Dánia & Magyarország & Németország & Norvégia / 2014 / 90 min / német & magyar
& angol
Magyarország kockázatos politikai szerepe, amelyet a vasfüggöny lebontásában és a kelet-európai rendszerváltásokban játszott – új nézőpontból.
Helsinki 25 / Toldi nov 13, 16:00 / Cirko nov 14, 20:15 / Művész nov 15, 16:00  

Andre Hajdu különös élete
Gilad Inbar
/ Izrael / 2013 / 72 min / héber & magyar & francia
Kodály tanítványa, holokauszt túlélő, az Izrael-díj elnyerője és zeneszerző – Andre Hajdu hat fiával beszélget az életéről.
Hol a magyar? / Cirko nov 13, 16:30 / Művész nov 15, 20:15

Anyák álma
Valerie Gudenus / Svájc / 2013 / 86 min / hindi

Hat nő béranyának jelentkezik, hogy megalapozza családja jövőjét. Az emberi boldogságüzlet fizikai és érzelmi ára.
Nemzetközi panoráma  / Művész nov 13, 19:45 / Toldi nov 14, 20:30

Áradat után
Kyoko Miyake / Németország & Japán / 2013 / 83 min / japán

A rendező felkeresi anyja Fukusima közeli szülővárosát, hogy feltárja az atomenergia bűvöletében élő múltat és a katasztrófa utáni jövőt. Történetek, amelyeket nem láthatunk a tévében.
Reaktív állampolgár/ Művész nov 13, 20:00 / Cirko nov 15, 20:00 / Toldi nov 16, 14:15

Az igazság nevében
Deepa Dhanraj / India & USA & Japán / 2011 / 86 min / angol & tamil

A Dél-Indiában élő muzulmán nők nem hajlandóak némán tovább tűrni, és saját falu-bíróságot szerveznek. Családon belüli erőszak, válás és vagyonvita ügyekben ezentúl már nem csak férfiak ítélkezhetnek.
Fókuszban India/ Művész nov 14, 20:15 / Toldi nov 15, 14:15

Az utolsó limuzin
Daria Khlestkina / Oroszország / 2014 / 73 min / orosz

Két év megfeszített munka, hogy elkészüljenek az új limuzinok egy díszszemlére – a való életből vett posztindusztriális tragikomédia az egykori Szovjetunió vezető autógyárának kihunyó parazsán.
Legjobb dokumentumfilm, ArtDokFest, Moszkva 2013, Docu/Life Díj, Docudays UA, Kijev, 2014.

Nemzetközi panoráma / Művész nov 12, 20:00 / Cirko nov 13, 20:30 / Toldi nov 15, 18:30

Bársonyos terroristák
Ivan Ostrochovsky & Pavol Pekarčík & Peter Kerekes
/ Szlovákia & Csehország & Horvátország / 2013 / 89 min / szlovák & cseh
Három ember terrorista támadásokat hajtott végre a csehszlovák szocialista rezsim ellen az 1980-as években. Mit gondolnak erről ma? Játékos reflexiók védelemről, támadásról, bátorságról és esélyről, képzeletről és valóságról.
DunaDOCK MasterClass / Toldi nov 14, 17:00

Bőrük volt a bűnük
Vágvölgyi B. András / Magyarország / 2013 / 10 min / magyar

Virtuális megemlékezés a 2008-2009-es romagyilkosságok áldozataira.
Magyar panoráma / Toldi nov 15, 20:30

Bukarest – A sárkány éve
Adina Popescu & Julian Manuel Ghervas / Románia / 2013 / 78 min / román & mandarin

Kínai negyed Bukarestben – a kínai vállalkozók és bevándorlók kapuja Európába. A globális kapitalizmus különféle útjai.
Nemzetközi panoráma / Toldi nov 12, 22:00 / Művész nov 13, 22:00 / Cirko nov 16, 16:00

A Cervanová-ügy
Robert Kirchhoff / Csehország & Szlovákia / 2013 / 100 min / cseh & francia & szlovák
Manipuláció, titkosszolgálatok, kínzás és zsarolás egy orvostanhallgató 1976-os halála ügyében.
Dicséret, Jihlava Documentary Film Festival 2013

Nemzetközi panoráma / Toldi nov 13, 22:00 / Cirko nov 14, 18:30 / Művész nov 16, 18:15

Dr. Lala
Halász Glória / Magyarország / 2014 / 57 min / magyar

Egyszerre szórakoztató és megható dokumentum a szarkasztikus humorú bohócdoktorról, aki a beteg gyerek mosolyáért küzd, immáron 12 éve.
Magyar panoráma / Toldi nov 12, 20:30

Éjjeli menedék
Jesse Moss / USA / 2013 / 100 min / angol

Megtört férfiak kergetik álmaikat az észak-dakotai olajmezőkön. A helyi lelkész mindent kockáztatva próbál nekik segíteni, de olyan súlyos következményekkel szembesül, amilyeneket elképzelni sem tudott.
Zsűri különdíja, Sundance Film Fesztivál, 2014

Nemzetközi panoráma / Toldi nov 14, 20:00 / Művész nov 15, 20:00 / Cirko nov 16, 20:30

Eladó remények
Felméri Cecília / Románia / 2012 / 52 min / román

Szökött szexrabszolgák vallanak magukról. Interjú hét román nővel.
Magyar panoráma Toldi nov 15, 16:00

Eltűnő határok
Iva Radivojevic
/ USA & Ciprus / 2014 / 73 min / arab & angol & görög
Bevándorlók és fundamentalisták találkozása “Európa Erőd” legkönnyebben elérhető kapujában, az embercsempészek kedvenc színhelyén: Cipruson. Lírai esszéfilm migrációról és hovatartozásról.
Helsinki 25 / Toldi nov 12,18:00 / Cirko nov 13, 16:30 / Cirko nov 15, 18:45

Érettségi
Dieudo Hamadi / Kongó & Franciaország & Szenegál / 2014 / 92 min / lingala & francia

Lámpaláz, korrupció, kitartás – kongói fiatalok készülnek az érettségi vizsgára, amely a jövőjük kulcsa.
Toronto International Film Festival (TIFF), 2014; Potemkin Díj, Cinéma du Réel, 2014.

Nemzetközi panoráma/ Toldi nov 13, 18:30 / Cirko nov 14, 18:30

Esélytelenül
István Gábor Takács & Ádám Surányi / Magyarország / 2013 / 89 min / magyar

Súlyos összegzés a TASZ romaprogramjának elmúlt három évben szerzett tapasztalataiból.
Magyar panoráma / Toldi nov 16, 14:30

Euromaidan. Nyers vágás
Volodymyr Tykhyi & Andriy Lytvynenko & Kateryna Gornostai & Roman Bondarchuk & Yulia Gontaruk & Andrey Kiselyov & Roman Liubyi & Oleksandr Techynskyi & Oleksiy Solodunov & Dmitry Stoykov / Ukrajna / 2014 / 60 min / angol & ukrán

Egy fiatal ukrán filmes csapat perspektívája az ukrán forradalomról.
DocuDays UA Fesztivál keresztutak / Tiltakozók / Művész nov 14, 21:45 / Toldi nov 15, 16:00

Felvidék, Két ország között 
Vladislava Plančíková
/ Szlovákia / 2014/ 75 min / szlovák & magyar & cseh
Személyes indíttatású film, amelynek során kibomlik a magyar etnikumúak erőszakos kitelepítésének a története a II. világháború utáni Csehszlovákiában.
Hol a magyar? / Művész Nov 14, 18:15 / Toldi Nov 15, 22:15/ Toldi Nov 16, 12:30

Gábor
Sebastián Alfie
/ Spanyolország / 2013 / 69 min / spanyol
A vakokról szóló dokumentumfilm rendezője elhívja forgatni Gábort, a néhány éve megvakult magyar operatőrt.
Hol a magyar? / Művész nov 13, 17:45 / Cirko nov 15, 17:15

Gettó
Ines Tanović
/ Bosznia-Hercegovina / 2014 / 25 min / bosnyák
Csaknem 20 évvel az 1992-95-ös boszniai háború befejezése után még mindig vannak emberek, akik a köznyelvben menekülttábornak nevezett helyeken élnek – például Ježevciben.
Nemzetközi panoráma / Toldi nov 13, 16:15 / Művész nov 15, 16:15 / Cirko nov 16, 16:15

Hétköznapi forradalom: a változtatás művészete
Arash & Arman T. Riahi
/ Ausztria & Svájc / 2013 / 110 min / spanyol & farszi & arab & orosz & angol
Mi a közös a New York-i Occupy mozgalom, a spanyol Indignados tiltkozások és az arab tavasz között? Első pillantásra az erőszakmentes ellenállás.
Közönségdíj, CPH:DOX 2013

Tiltakozók/ Művész Nov 12, 20:15 / Művész nov 13, 21:45 / Kino nov 14, 18:00 / Toldi nov 15, 20:15

A hiányzó kép
Rithy Panh / Kambodzsa & Franciaország / 2013 / 92 Min / francia (és angol?)

Rithy Panh évek óta kutat a Vörös Khmer bűntetteit dokumentáló eltűnt kép után. “Amit ma átadok, az nem a kép, nem is a kutatás egy bizonyos kép után, hanem egy kutatás képe, amelyet a film tesz lehetővé.” (Rithy Panh)
Un Certain Regard, Festival de Cannes, 2013. Legjobb külföldi film jelölés, Oscar Díj, 2014.

Nemzetközi panoráma / Toldi nov 12, 20:00 / Cirko nov 15, 19:00 / Művész nov 16, 20:00

Hol vagy, Bukarest?
Vlad Petri
/ Románia / 2014 / 80 min / román
23 évvel a romániai forradalom után az emberek újra Bukarest utcáin vannak, visszakövetelve a köztereket.
Közönségdíj, European Film Festival, 2014.

Tiltakozók / Toldi nov 13, 20:00 / Toldi nov 15, 22:15

Irániak
Mehran Tamadon / Franciaország & Svájc / 2014 / 105 / Persian

Négy molla és egy ateista filmrendező egy vidéki házban tölti a hétvégét, az iráni társadalom alapelveiről vitázva. Megkönnyíti-e a közös nappali a békés egymás mellett élést?
Nagydíj, Cinema Du Reel 2014

Nemzetközi panoráma / Toldi nov 13, 20:15 / Kino nov 14, 20:00 / Művész nov 16, 18:00

Ítélet Magyarországon
Eszter Hajdú
/ Magyarország / 2013 / 112 min / magyar
A romák elleni sorozatgyilkosságot tárgyaló per eseményei lépésről lépésre,167 napon át.
Legjobb dokumentumfilm, One World, Prague, 2014.

Magyar panoráma & Helsinki 25 /Toldi nov 16, 16:00

Jasmine
Alain Ughetto
/ Franciaország / 2013 / 70 min / French
Az 1970-es években Alain találkozik Jasmine-nal, a lánnyal, aki megváltoztatja az életét. Megtalált és elvesztett szerelem az iráni forradalom zűrzavarában.
Zárófilm / Toldi nov 16, 19:00 / Toldi nov 16, 20:15

Jó lesz szemfedélnek
Nandan Saxena & Kavita Bahl / India / 2011 / 75 min / maráthi & hindi & angol

A film az indiai földművesek tömeges öngyilkosságának, és a Monsanto nevű multi-cég és az indiai kormány ebben játszott szerepének ügyében nyomoz.
Fókuszban India / Toldi nov 12, 16:00 / Cirko nov 14, 20:15

Káin gyermekei
Marcell Gerő
/ Franciaország & Magyarország / 2014 / 104 min / magyar
Egykor élet és halál urai voltak a börtönben, de mi lett velük a szabad világban?
DunaDOCK MasterClass / Toldi nov 13, 18:15 / Kino nov 16, 17:00

Kardiopolitika
Svetlana Strelnikova / Oroszország / 2014 / 64 min / orosz

A szívsebész álma, egy modern kardiológiai központ, azon az áron valósulhat meg, hogy az orosz kormánypárt támogatója lesz a választásokon.
Nemzetközi panoráma / Toldi nov 13, 22:15 / Cirko nov 14, 16:15 / Művész nov 14, 22:00

Karmák - Egy katasztrófa miatt elszegényedett ember története (1. Rész)
Nagy András / Magyarország  / 2011 / 9 min / magyar

Orsós Tibi a vösöriszap-katasztrófa idején ott segített, ahol tudott. És segít azóta is, mostanában zenével.
Magyar panoráma / Toldi nov 12, 20:30

Karmák - Egy Down-szindrómás zenész története (3. rész)
Kinter Alexandra / Magyarország / 2011 / 11 min / magyar

Dörnyei Tamás énekel, furulyázik, zongorán játszik. A Parafónia zenekar szilofonistájaként itthon és külföldön egyaránt koncertezik. Down-szindrómás.
Magyar panoráma / Toldi nov 12, 20:30

Képszerkesztők
Johanna Domke & Marouan Omara / Egyiptom & Németország / 2013 / 49 min / angol & arab

Egyiptom legnagyobb napilapjánál – rendhagyó beszámoló a 2011-es forradalomról.
Nemzetközi panoráma/ Toldi nov 12, 22:15 / Cirko nov 15, 16:00

Kopár sziget
Tiha Klara Gudac
/ Horvátország / 2014 / 75 min / horvát & szerb
A családi múlt kutatása szigorúan őrzött titkot tár fel, amely a szocialista Jugoszlávia egykori politikai börtönében, a megtört lelkek szigetén van eltemetve.
Nemzetközi panoráma / Toldi nov 13, 16:15 / Művész nov 15, 16:15 / Cirko nov 16, 16:15

Láttad az Aranát?
Sunanda Bhat / India / 2013 / 73 min / malajálam
 
Egy kényes ökoszisztéma Dél-Indiában gyors átalakuláson megy át a “haladás” nevében.
Fókuszban India / Művész Nov 12, 18:30

Leninland
Askold Kurov
/ Oroszország & Németország & Hollandia / 2013 / 52 min / orosz
A Lenin-kultusz utóélete istenhívők, az új úttörőnemzedék és kínai turisták körében. Ironikus kép a lezáratlan és áruba bocsátott múltról.
Nemzetközi panoráma / Toldi nov 14, 22:15 / nov 15, Művész 21:30

Levelek Kínából
Luc Schaedler / Svájc / 2013 / 80 min / mandarin

Egy sorozat költői hangulatú szubjektív pillanatfelvétel a kínai mindennapok átalakulásáról.
Legjobb dokumentumfilm, Silk Road Film Fezstivál, Dublin 2014

Nemzetközi panoráma / Cirko nov 13, 18:00/ Kino nov 15, 20:00 / Művész nov 16, 20:15

Majdnem barátok
Nitzan Ofir & Barak Heymann / Izrael / 2014 / 60 min /
arab & héber
Egy zsidó és egy arab kamaszlány virtuális találkozásának izgalmas és megrendítő tapasztalatai.
Nemzetközi panoráma / Toldi Nov 12, 18:00 / Művész Nov 13, 18:00 / Cirko Nov 15, 16:00

„Mert hét életem van, ebből öt ment el...”
Hajnal Gergely / Magyarország / 2014 / 24 min / magyar

Amikor a lüktető szambaritmus legyőzi a mindent felforgató betegséget. Zenés portréfilm az életörömért folytatott küzdelemről.
Magyar panoráma / Toldi Nov 15, 14:00

Metamorfózisok
Sebastian Mez / Németország / 2013 / 84 min / orosz

A föld egyik legsugárszennyezettebb helyének nagy hatású vizuális felfedezése. A Csernobil és Fukusima utáni legsúlyosabb atomkatasztrófát az oroszországi Kistim szenvedte el 1957-ben.
Documenta, Madrid 2013

Reaktív állampolgár / Cirko nov 14, 16:30 / Művész nov 15, 18:15 / Cirko nov 16. 17:45

Néküled nem
Petra Lataster Czisch & Peter Lataster / Hollandia / 2010 / 84 min / holland

Egy idős művészházaspár mindennapjai. Vajon átsegíti őket életük legnehezebb szakaszán a szerelem és a művészetért való rajongás?
DunaDOCK Masterclass /Toldi nov 15, 17:30

Netfüggők
Hilla Medalia & Shosh Shlam / USA & Izrael / 2013 / 74 min / mandarin

Pekingi rehabilitációs központ, ahová az internetfüggőként diagnosztizált kínai kamaszokat utalják be. Leszoktathatóak?
Digitális generáció / Művész nov 14, 20:00 / Kino nov 15, 18:00 / Cirko nov 16, 19:00

Öböltől öbölig
Ashok Sukumaran & Nida Ghouse & Shaina Anand / India & Egyesült Arab Emirátusok / 2013 / 83 min / kucsi & hindi & arab & urdu

Egy indiai hajó legénysége négy éven át mobiltelefonnal vette fel, hogyan töltik az időt az út során a Kutch-öböltől a Perzsa-öbölig és vissza.
Fókuszban India / Toldi nov 16, 13:00

Ondine átka
Tomasz Śliwiński / Lengyelország / 2013 / 30 min / lengyel

Bensőséges portré a rendező családjáról, ahol az újszülött az Ondine átkának nevezett ritka betegségben szenved.
Nemzetközi panoráma / Művész Nov 13, 18:00 / Toldi Nov 15, 12:30 / Cirko Nov 15, 16:00

Parador Húngaro
Patrick Alexander & Aseneth Suarez
/ Kolumbia & Magyarország / 2014 / 79 min / spanyol & magyar & angol
A kolumbiai magyar emigráns és a magát magyarnak tartó amerikai nomád különös barátságából megértjük, hogy hányféle Magyarország-képzet létezik.
Hol a magyar? / Művész nov 15, 21:45 / Toldi nov 16, 16:30

Paravánok
Hanna Slak
/ Németország / 2013 / 8 min / bosnyák
Érzékeny személyes történetek ütköznek össze a közös történelemmel a srebrenicai népirtásra emlékezés színterén.
Nemzetközi panoráma / Toldi nov 12, 22:15 / Művész nov 14, 21:45

A pink banda
Nishtha Jain / India & Norvégia & Dánia / 2012 / 94 min / hindi

Sampat Pal és a pink banda tűzről pattant menyecskéi harcba szállnak az Indiában a nőket érő mindennapos erőszakkal. Amnesty International Díj, 2014.
Fókuszban India / Toldi nov 15, 12:15 / Cirko nov 16, 21:00

A Pirate Bay-ügy
Simon Klose / Svédország / 2013 / 82 min / svéd

Hollywood a Pirate Bay ellen – pillantás a per kulisszái mögé. Mi fog történni a világ legnagyobb fájlmegosztó oldalával, amelynek alapítóit 13 millió dolláros szerzői jogi kártérítés megfizetésére kötelezheti a bíróság?
Digitális generáció / Toldi nov 14, 22:00 / Kino nov 16, 20:00

Ruanda FC
Joris Postema / Hollandia / 2013 / 57 min / angol & kinyarwanda

Engesztelhetetlen ellenfelek futballmeccse 20 évvel a ruandai népirtás után – milyen szerepet játszik az etnicitás a “népirtó nemzedék” gyermekeiben?
Nemzetközi panoráma / Cirko nov 14, 17:30 / Toldi nov 15, 14:00

Sóhajok völgye
Mihai Andrei Leaha & Andrei Crişan & Iulia Hossu / Románia / 2013 / 55 min / román

1942 és 1943 között 25 ezer romát deportáltak Romániából a Dnyeszterentúli Kormányzóságba, ahol a felük odaveszett. A film hetven év múltán rekonstruálja a roma holokauszt elfeledett történeteit.
Nemzetközi panoráma / Toldi Nov 15, 20:30 / Cirko Nov 16, 17:30

A tartótiszt
Varga Ágota / Magyarország / 2013 / 64 min / magyar

Portré az "egyházi reakció" ellen harcoló szocialista állambiztonsági rendszer meghatározó alakjáról: személyes vallomások, szakma praktikák, szembesítés az egykori megfigyeltekkel.
Magyar panoráma / Toldi Nov 12, 16:15

Túl a Dnyeszteren
Meelis Muhu & Kristina Norwan / Észtország / 2014 / 80 min / orosz

Választási burleszk a Dnyeszter Menti Köztársaságban – egy el nem ismert országban, saját pénzzel és hadsereggel.
Nemzetközi panoráma / Toldi nov 14, 16:00 / Cirko nov 15, 17:30

Utazás a világ legbiztonságosabb helyére
Edgar Hagen /
Svájc / 2013 / 100 min / German & Mandarin & Japanese & English
Az elmúlt 60 évben több ezer tonna atomhulladék keletkezett. Hová rejtjük el magunk elől sok ezer évre?
Reaktív állampolgár / Cirko nov 13, 18:30 / Művész nov 14, 18:00 / Toldi nov 16, 18:30

Vagyok
Sonali Gulati / India / 2011 / 71 min / hindi & angol

Milyen lehet melegnek vagy leszbikusnak lenni Indiában? Sonali Gulati visszatér szülővárosába, hogy szembenézzen múltjával és meghallgassa, mit mondanak az olyan szülők, akiknek gyereke valamelyik szexuális kisebbséghez tartozik.
Fókuszban India/ Toldi Nov 14, 14:30

A való életben
Beeban Kidron / UK / 2013 / 90 min / angol

Angol tinédzserek szobájától a Szilícium-völgyig, hogy megtudjuk, mi is történik a személyes adatainkkal, ha fellőjük őket a “felhőbe”.
Digitális generáció / Művész nov 12, 18:00 / Cirko nov 15, 21:00

Váltságdíj
Keren Shayo / Izrael / 2013 / 60 min / héber & tigrinya & arab

Elhallgatott történet az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigeten virágzó emberrablásról. Eritreai menedékkérőket és menekülteket rabolnak el és kínoznak, amíg meg nem érkezik a váltságdíj.
Közönségdíj, Movies that Matter Fesztivál, 2014

Nemzetközi panoráma / Művész nov 12, 22:15 / Toldi nov 15, 12:30

Vasárnapi ebéd
Dorottya Zurbó / Magyarország / 2013 / 21 min / magyar

A fiú gyermekotthonban, az anya hajléktalanszállón él. Mégis elválaszthatatlanok. Intim mozzanatok egy meghitt kapcsolatból.
Magyar panoráma / Toldi nov 12, 18:00

Veszedelmes játékok
Madeleine Sackler / UK & USA / 2013 / 76 min / belarusz & angol & orosz

Egy elenállási mozgalom első sorában: a fehérorosz Free Theatre a börtön és a száműzetés között egyensúlyozó felforgató előadásai.
Nyitófilm & Helsinki 25 / Cirko nov 13, 20:30 / Toldi nov 14, 18:00 / Művész nov 15,18:00

A világ ura
Marc Bauder / Németország & Ausztria / 2013 / 88 min / német & angol

Hogyan lehet több millió dollárt keresni egyetlen nap alatt? Egy hajdani bankár mesél a piacokról, ambícióiról és a globális gazdaság árnyoldaláról.
Digitális generáció / Művész nov 12, 21:30 / Toldi nov 14, 15:00 / Cirko nov 16, 19:15