15. Verzió - Mások csendje

15. Verzió - Mások csendje

The Silence of Others
dokumentumfilm
95p
With sub
/ 2d

A Mások csendje egy forradalmi pert mutat be. A vádat Franco negyvenéves diktatúrája (1939-1975) alatt Spanyolországban elkövetett bűncselekmények elkövetői ellen emelték, de az érintettek egy 1979-es amnesztiatörvénynek köszönhetően büntetlenséget élveztek. A hat éven át forgatott történet két kontinensen bontakozik ki. Először Spanyolországban követhetjük végig, ahogy túlélők és emberi jogi ügyvédek felépítik a vádat, amit aztán a spanyol bíróságok nem hajlandók befogadni. Az ügy Argentínában folytatódik, ahol egy bíró az egyetemes joghatóság egyik alapelvére hivatkozva vállalja az esetet. Ez az alapelv lehetőséget biztosít külföldi bíróságok számára vizsgálat lefolytatására emberiség elleni bűncselekmények ügyében, amennyiben az elkövetés helyszíne szerinti joghatóság elutasítja a keresetet. Az apró, helyi küzdelemnek induló ügy eredményeként megtörténtek az első letartóztatások. Az elkövetők között ellopott gyermekek ügyeiben érintett kínzók, miniszterek és orvosok is voltak. Mi történik, ha egy országot rákényszerítenek, hogy annyi év hallgatás után leszámoljon a múltjával? Lehetséges ilyen hosszú idő elteltével igazságot szolgáltatni? Ez az eset történelmet ír.


The Silence of Others follows the groundbreaking lawsuit to prosecute the crimes of Franco’s 40-year dictatorship in Spain (1939–1975), the perpetrators of which have enjoyed impunity following a 1977 amnesty. Filmed over six years, the story unfolds on two continents: in Spain, where survivors and human rights lawyers are building a case that Spanish courts refuse to admit, and in Argentina, where one judge is using the principle of universal jurisdiction, which allows foreign courts to investigate crimes against humanity if the country where they occurred refuses to do so. What started as a small, grassroots effort has yielded the first-ever arrest warrants for perpetrators, including torturers, cabinet ministers, and doctors implicated in cases of stolen children. What happens when a country is forced to reckon with its past after decades of silence? This case is making history.

Tovább

Rendező: 
Almudena Carracedo, Robert Bahar
Bemutatás időpontja: 
2018. november 09
Színes: 
Színes
Készítő országok: 
spanyol
Felirat nyelvek: 
angol
magyar
Szinkron nyelvek: 
spanyol

Mikor vetítik?

Ezen a műsorhéten nincs véglegesített vetítési időpont. Kérjük, amennyiben elérhető, válasszon másik műsorhetet!