Finn Filmnapok a Toldiban
-

Megosztom

Februárban már a hetedik Finn Filmnapok érkezik

2018. február 7-11. között hetedik alkalommal látogatható a Finn Intézet (FinnAgora) szervezésében a Finn Filmnapok a budapesti Toldi moziban. A filmgyártás széles spektrumát felvonultató időszakban több finn és nemzetközi díjban is részesült játékfilmet és dokumentumfilmet is láthat a közönség olyan rendezőktől, mint Teemu Nikki, Samira Elagoz vagy épp Dome Karukoski. A filmnapok alatt több, fontos témát (a női alkotói látásmód a vásznon és forgatókönyvírás) érintő kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők, amelyeken magyar és finn alkotók is személyesen hallatják majd a hangjukat.

A Finn Filmnapok mára már szerves része a hazai mozis eseményeknek, amelyek idején bepillantást nyerhetnek a jegyvásárlók a finn kultúra és élet igazán érdekes világába. Az időszak alatt közelebb kerülhetnek a finn emberek mindennapjaihoz, megismerhetik a gondolkodásukat, humorukat és közben olyan, esetenként a nem finnek számára szokatlan világba csöppenhetnek bele, amely erős gondolkodásra késztetheti a nézőt.

A nyitófilm, az Euthanizer/Az altatódal Teemu Nikki feketekomédiája a világ különböző fesztiváljain díjesőben részesült. A Tom of Finland című életrajzi ihletésű dráma Dome Karukoski sokszoros díjnyertes rendező alkotása; a film Finnország hivatalos Oscar jelöltje volt 2017-ben.

A dokumentumfilmek szerelmeseinek két alkotással is kedveskednek a szervezők. Samira Elagoz Cragslist Allstars című műve a párkeresés érdekes világába vezeti be a nézőket, Mia Halme A házasságok fele című mozija pedig a válás témájával foglalkozik behatóbban.  

A vetítések között több kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül. Az egyik a forgatókönyvírás rejtelmeibe enged betekintést, a másik pedig a női alkotói szemlélettel ismertet meg, amely rengeteg esetben eltér az eddig megszokott és uralkodó férfi látásmódtól, legyen az rendezői, vagy akár produceri mentalitás. Mindkét eseményen finn és magyar művészek és alkotók vesznek majd részt.

A filmeket finn nyelven, magyar és angol felirattal vetítik.  Jegyek a Toldi Mozi pénztárában vagy online kaphatók 2018. február 1-től.

A FinnAgora Finnország 17 kulturális és tudományos intézetének egyike. A 2004-ben alapított intézmény fő célja, hogy elősegítse a finn művészek, tudósok, gazdasági- és társadalmi szereplők közép-európai megjelenését. A FinnAgora tehát alapvetően közvetítőszervezet, melynek tevékenysége a finn kulturális, tudományos és gazdasági élet szereplőinek kiváló ismeretén, valamint a finn, a magyar és a nemzetközi szervezetekkel való szoros együttműködésen alapszik.

Facebook esemény>>

Program:

Február 7. szerda
20.00 - Altatódal (Euthanizer /Armomurhaaja)

Február 8. csütörtök
20.30 - Lappföldi Odüsszeia 3 (Lapland Odyssey 3 / Napapiirin sankarit 3)

Február 9. péntek
19.00 - Craigslist Allstars
20.30 - Csillagfiúk (Star Boys / Kaiken se kestää)

Február 10. szombat
16.00 - A házasságok fele (Every Other Couple / joka toinen pari)
17.30 - A forgatókönyvírás módszertana (Different approaches to scriptwriting)
18.45 - Végtelen út ( The eternal road / Ikitie)
21.00 - Tom of Finland

Február 11. vasárnap
16.45 - A női tekintet (Female Gaze)
18.00 - Lauri Mäntyvaara csábos pillantása (Thick Lashes of Lauri Mäntyvaara)
20.00 - Miami