Emmanuelle Est

Megosztom

Emmanuelle Est

„Elveszett idő mindaz, amit nem az élvezet művészetének szentelünk.”
(Emmanuelle Arsan: Emmanuelle 1.)

A Toldi Mozi, a Syntax Cinema Orchestra és a Partvonal Kiadó bemutatja erotikus-összművészeti estjét, mely a frissen megjelent Emmanuelle-könyvsorozat rendhagyó bemutatója!

Az est az első Emmanuelle-regény hírhedt filmes adaptációja, az Emmanuelle 1. köré szerveződik, melyet élő mozizenekari kísérettel élvezhettek végig! 
A filmet kíséri: a Syntax Cinema Orchestra, Magyarország egyetlen mozizenekara, mely erre az estére SyntaXXX Erotic Cinema Orchestrává lényegül át.
A zenés vetítést beszélgetés zárja, melyben a frissen megjelent Emmanuelle-köteteken túl általában az erotikus irodalom jelenkori divatjáról is szó lesz. Márpedig az Emmanuelle erotikus filozófiája nem ál-szadomazóba bújtatott kislányromantika, mely korbáccsal és lelki defektusokkal kezdődik, majd házassággal végződik - itt a szereplők egészséges felnőtt énjük szabad igényeit élik meg. Illetve hogy mennyire egészséges, azt majd együtt döntjük el. 
Ennek megfelelően a vetítést követő beszélgetés témája: TE MEGTENNÉD? Az erotika új jelenségei a populáris kultúrában és a hétköznapokban.

A beszélgetés résztvevői
•Antoni Rita irodalomkritikus, genderkutató
•Schnedarek Réka műfordító, az Emmanuelle 2. fordítója
•Szentesi Szilvia Magyarország első intimitás központjának, a Bliss központnak a vezetője
•Dr. Szilágyi Vilmos szexológus, a nyitott házasság ideájának hazai apostola

Az Emmanuelle Est zenészei
Nagy Krisztián Tódor – orgona, melodika, hang
Sütő Márton – gitár
Kiss Árpád – trombita
Vereb Szabolcs – szaxofon
Palatinszky Márton – basszusklarinét
Nagy Péter – nagybőgő
Badics Márk – dob

Belépő: 1200 Ft

Az Emmanuelle 1. története
A 19 éves Emmanuelle követi kiküldetésben lévő férjét Bangkokba, és már a repülőúton érzéki kalandokba keveredik. Az egzotikus városban feltárul előtte a nyugati társaság meghökkentően szabados életmódja. Itt még a tizenöt éves, copfos kislány sem az, akinek látszik. Emmanuelle-nek férje és újdonsült barátnői mellett „hivatásos” mestere is akad, aki a szabad szerelemre nyitott lányt fokozatosan bevezeti a korlátokat nem ismerő, nagybetűs erotika világába.

 

Jegyek a Toldi mozi pénztárában, illetve webes felületünkön már kaphatók!