MOST AKKOR MERRE?

A WERK Filmakadémia indulása – 2008 – óta hagyomány, hogy közös vizsgafilmvetítéssel zárul a képzés, az eseménynek több éve a Toldi mozi ad otthont. A WERK Akadémia filmszakosainak idei vizsgafilmjei piszokul kemény kérdéseket tesznek fel és egyszerűnek semmiképp nem nevezhető emberi viszonyokat, belső történéseket ragadnak meg. Szóval ott ülsz majd a moziban és néhányszor felteszed a kérdést: én mit tennék a szereplők helyében? 
A filmek fele azon gondolkodik, milyen döntési helyzetekkel kell
szembesülnie egy húszas-harmincas éveiben járó fiatalnak. Meg azon, hogy egyáltalán van-e lehetőségük dönteni. Tehetetlenségre kényszerítenek-e a külső körülmények? Lehetnek-e olyan erősek a belső késztetéseink, hiányaink, hogy már ne is nagyon figyeljük az útjelző táblát?
Természetesen idén is készültek formabontó műfaji filmek, amelyek
rendesen megmunkált látványból-hangból építkeznek. Izgalmas darabok, amelyek világosan mutatják, hogy egy misztikus történet vagy éppen disztópia csak akkor ragadja meg a nézőt, ha ott van benne az eredetiség, a kreatív szikra.
Mindenképpen érdemes szólnunk a dokumentumfilmekről, mert – meglepő módon – éppen ezekben csillan fel a világgal, a sorssal való megbékélés fénye. Az a lehetőség hogy a világ egy kicsiny szöglete kisimuljon a tajtékos világban.

Elsőfilmesnek lenni nem szégyen, nem dicsőség: állapot, amely a második filmmel visszafordíthatatlanul elmúlik. Elsőfilmesnek lenni nem mentség. Mert az elsőbe anyait-apait bele kell adni. Aztán az összes továbbiba is. 
Úgy gondolom, hogy a WERK mostani elsőfilmesei elődeikhez hasonlóan komolyan vették a mesterségüket és sikerült hús-vér történeteket elmesélniük.

Réz András, a Werk Akadémia művészeti vezetője