Bővebben a filmről

Vonuljanak, vagy ne? A Pride Parade támogatói és ellenzői sok-sok éve ádáz küzdelmet vívnak Rigában, gyaníthatóan némi politika manipulációnak is köszönhetően. Rigában 2005 nyarán vonultak először a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek, amit a nyugat-európai LGBT parádék mintájára “Pride”-nak neveztek. A kezdeményezés azonban hamar vég nélküli konfliktusba és ellenségeskedésbe fulladt, kettészakítva a lett társadalmat: a vonulók kaptak a fejükre emberi ürüléket és szentelt vizet, családok szakadtak szét, voltak, akik állásukat vesztették el, és egy homoszexualitását bevalló papot kizártak az egyházból. Apellált a két oldal Jézusra, az ördögre, patriotizmusra és emberi jogokra, s a sajtó kéjesen tudósított a botrányokról. Kaspars Goba öt éven át követte az eseményeket, rögtön a 2005-ös első Pride Parade-tól 2010-ig, amikor is az a döntés született, hogy nem rendezik meg a felvonulást Rigában. A terjedelmes leforgatott anyagból készült film mind a “Pride”, mind a “NoPride” oldalán állók véleményébe és személyes történetébe beavatja a nézőt.

Színes
Készítő országok