Vasfüggöny - Színház a Váci Fegyház és Börtönben
69 perc,

Megosztom

Bővebben a filmről

Egy elkötelezett rendező és lelkes társulata a Váci Fegyházban bizalmat és ihletet talál a színházban.
A Váci Fegyház és Börtönben színház működik, szereplői a fogvatartottak. Külsős rendezővel, mindenféle publicitás nélkül dolgoznak évek óta. A film arra vállalkozik, hogy megmutassa a világnak, elszigetelt, minden szempontból hátrányos, sőt sokszor majdnem elviselhetetlen körülmények között hogyan lehet a művészet megváltó erejébe kapaszkodni. Színházat csinálni ott, ahol élni is nehéz. A kicsi, de eltökélt társulat a forgatás alatt Sławomir Mrożek Mulatság című drámáját próbálta. A darab által felvetett kérdések kapcsán a színészek többek között bűnről és bűnhődésről, számkivetettségről, gyökértelenségről, erkölcsről, az ember közegének és körülményeinek személyiségre gyakorolt hatásáról beszélnek – a saját szerepükön keresztül, saját sorsukat is beleszőve.