7. Építészeti Filmnapok
-

Megosztom

7. Építészeti Filmnapok

A KÉK - Kortárs Építészeti Központ 2015. március 5-8. között, hetedik alkalommal rendezi meg építészeti, urbanisztikai filmes seregszemléjét Budapesten. A fesztivált nyolc évvel ezelőtt azzal a céllal indítottuk útjára, hogy a kortárs építészet, urbanisztika és design legfontosabb kérdéseit a film médiumán keresztül hozzuk közelebb a közönséghez. Azóta kiderült, hogy a felhívásunkra érkező és a látókörünkbe kerülő filmek sokkal többet tudnak ennél: olyan nézőpontokat, megközelítéseket, rétegeket fednek fel az épített környezetben, amelyek segítségével teljesen másképpen tudunk tekinteni a körülöttünk élő városra. Amelyeken keresztül felfigyelünk a városi élet problémáira, hiányosságaira, és felfedezzük a városi térben, társadalomban, közösségekben rejlő kihasználatlan lehetőségeket.

Az idei Filmnapok legfontosabb célja, hogy felrázzon és olyan szempontokat adjon, amelyek cselekvési lehetőséget biztosítanak egy jobb környezet megteremtésére. A kiválasztott több mint 30 friss dokumentumfilmekben, rövid- és kísérleti filmekben erős hangsúly kerül a közösségi élet- és lakásformákra, a kollektív, saját kézzel történő alkotás folyamataira, a használat-központú, alkalmazkodni képes városokra és épületekre, a városainkban sajátos zárványként élő díszletvárosokra: a vidámparkokra és városmásolatokra, az autóknak átengedett városrészeket meghatározó infrastruktúra-szörnyekre és a kelet-európai politikai átalakulások építészeti nyomaira.

A márciusi eseményen a filmek nagy részét rendezőik jelenlétében vetítjük, és vendégünk lesz két sztárépítész is, Herman Hertzberger és Isay Weinfeld személyében. Hasonlóan a korábbi évekhez, a fesztivál idén sem korlátozódik a Toldi mozi tereire: a fesztivál záróeseményeként az elmúlt év egyik filmes kísérletét, a Wim Wenders által kezdeményezett, és Wenders mellett Michael Glawogger, Michael Madsen, Robert Redford, Margreth Olin és Karim Aïnouz rendezésében megvalósult 3D épületportrékat mutatjuk be az Uránia moziban. A nyitóesemény hangulatát pedig a tavalyi siker után ismét Budapest főépítészének dj szettje alapozza meg.

A márciusi Filmnapok után továbbra is érdemes lesz böngészni megújult honlapunkat és követni minket a közösségi médiában: tavasszal és nyáron a fesztivál a város különböző pontjain is megjelenik majd, helyspecifikus vetítésekkel, égetően aktuális témákban.

Épületben laksz? Szereted a filmeket? Akkor a Toldi moziban a helyed március első hétvégéjén!

Teaser: https://www.youtube.com/watch?v=mFMA0VWzaFM

Jegyárak
Felnőtt: 1200 Ft (diák: 900 Ft)
Napijegy péntek: 1800Ft (diák: 1400 Ft)
Napijegy szombat/vasárnap: 2700 Ft (diák: 2000 Ft)
Fesztiválbérlet: 5500 Ft (diák: 4500 Ft)
A vetítések helyfoglalási rendszerben működnek, ezért a bérlettel rendelkezőknek is regisztrálniuk kell az előadásokra a mozi pénztárában.

További információ:
W: filmnapok.kek.org.hu
F: facebook.com/BudapestArchitectureFilmDays
E: filmnapok@kek.org.hu

PROGRAM

MÁRCIUS 5. | CSÜTÖRTÖK

Nagyterem
19:00 Nyitófilm: Telepi álmodozás (Andrea Luka Zimmerman, 2015, 84’)
21:00 Fogadás - Zene: Dj Főépítész (Finta Sándor)

MÁRCIUS 6. | PÉNTEK

Nagyterem
19:00 Christiania, egy társadalmi kísérlet 40 éve (Robert Lawson, Richard Jackman, 2014, 76’), vetítés és beszélgetés Robert Lawson és Richard Jackman rendezőkkel
21:00 Elhagyott színfalak (Rä Di Martino, 2012, 9’), Nantes szigetének gépóriásai (Dominique Deluze, 2013, 52’), Szegény ember bolondsága (Micropunta, 2009, 58’)

Kisterem
19:30 A Maker mozgalom (Mu-Ming Tsai, 2014, 66’), vetítés és beszélgetés budapesti kreatív tervezőműhelyek képviselőivel

Előtér
22:00 Buli - Toldi Klub - Nightdrive

MÁRCIUS 7. | SZOMBAT

Nagyterem
17:15 Nem tervezett hatás (Richard Raber, 2012, 4’), Felüljáró (Emanuela Liverani, 2014, 6’), A körgyűrű (Daryl Mulvihill, 2014, 8’), London Körpálya (Christopher Petit, Iain Sinclair, 2002, 77’)
19:00 H2T (Fabio Petronilli, 2014, 19’), Ha te építed (Patrick Creadon, 2013, 86’), vetítés és beszélgetés a Hello Wood team + Mome Ecolab + Valyo csapataival
21:00 Az iskola mint város (Moniek van de Vall, Gustaaf Vos, 2012, 50’), vetítés és beszélgetés Herman Hertzbergerrel

Kisterem
17:00 A metabolizmuson túl (Stefanie Gaus, Volker Sattel, 2014, 41’) , Mikrotópia (Jesper Wachtmeister, 2013, 52’)
18:45 Rövidfilmek - Kelet-európai mesék (100’)
20:30 Kővé vált emlékek (Paula Ďurinová, Petra Burzová, Jíři Majer, 2013, 11’), Neon (Eric Bednarski, 2014, 52’), vetítés és beszélgetés Eric Bednarski rendezővel

Előtér
22:00 Buli - Toldi Klub - WOW

MÁRCIUS 8. | VASÁRNAP

Nagyterem
16:30 Mumbai: nagyváros nyomás alatt (Markus Kneer, Daniel Schwartz, 2014, 15’), Gran Horizonte: egy nap alatt 80 világ körül (Martin Andersson, Daniel Schwartz, 2014, 45’), vetítés és beszélgetés Daniel Schwartz rendezővel
18:00 Kétszeres boldogság (Ella Raidel, 2014, 74’), Másolható városimázs - vetítés és kerekasztalbeszélgetés
20:00 Túlságosan régóta (Callum Cooper, 2014, 4’), Barbakánia (Ila Bêka, Louise Lemoine, 2014, 90’)

Kisterem
17:00 Rövidfilmek - Túlépítve és befejezetlenül (91’)
19:00 Belső kert (Marika Pecháčková, 2014, 34’), Élet a koporsógyárban (A. Dworschak, M. Rieper, C. Schmauszer, 2013, 48’), vetítés és beszélgetés Alexander Dworschak rendezővel

7. Építészeti Filmnapok